Főoldal > Koncert > Alexandrov koncert Magyarországon

Alexandrov koncert Magyarországon

Alexandrov koncert Magyarországon

Helyszín: Országosan
Dátum: 2019. 06. 01. ( szombat )

JEGYVÁSÁRLÁS

ALEXANDROV KONCERT 2019

Az Orosz Hadsereg hivatalos akadémiai ének- és táncegyüttese, amely a sereg kórusaként is szolgál, visszatér Magyarországra.

A Vörös Hadsereg központi szállásán 1928-ban alakult együttest a kezdetkor mindösszesen 12 katona - egy vokális oktett, egy harmonikás, két táncos és egy szólista - alkotta. Első fellépésük a Moszkvai Konzervatóriumban volt, a fiatal zeneprofesszor, Alexandr Vasziljevics Alekszandrov vezetésével, aki később az együttes névadója lett. 1933-ra az együttes tagjainak száma már 300 főre duzzadt, szovjet forradalmi alkotásokat és híres orosz szerzők feldolgozásait adták elő.

1935-ben Vörös Zászló Érdemrenddel tüntették ki az együttest, 1937-ben pedig eljutottak a Párizsi Világkiállításra, amelynek Nagydíját meg is nyerték. A 2. világháború alatt 1500 fellépésen szórakoztatták a frontokon a katonákat. Apja halála utánBoris Alekszandrov vette át az együttes vezetését, aki 1946-tól 1987-ig tartó igazgatói irányítása alatt váltak világhírűvé. Népszerűségük hazájukban is töretlen, a Szovjetunió felbomlása után Jelcin elnök Vörös Csillag Érdemrenddel tüntette ki az Alexandrov együttest. 1990-ben a berlini fal leomlásának tiszteletére felléptek Roger Waters Fal című koncertjén, 1993-ban Finnországban a Leningrad Cowboys együttessel, míg 2004-ben a Vatikánban, II. János Pál pápa születésnapján.

Repertoárjuk az orosz népdaloktól, az egyházi énekeken, operaáriákon át, a popzenéig terjed. Az egykori Vörös Hadsereg kórusa ma már világhírű, fennállása óta több, mint hetven országban koncertezett, köztük többször Magyarországon is. 

A kommunizmus áldásos öröksége, az Alexandrov élő példája, hogy a valódi művészeti produkció a történelem legszörnyűbb viszontagságait, fordulatait is átvészeli, az egykori Szovjetunióban alapított együttes máig Oroszország egyik legismertebb büszkesége. 

Az Alexandrov 2019. június 1-én Tokajon a Fesztiválkatlanban lép fel.

Jegyárak és jegyvásárlás lentebb!

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top