Főoldal > Család > Adventi Fényhajó jegyek

Adventi Fényhajó jegyek

Adventi Fényhajó jegyek

Helyszín: Budapest
Dátum: 2014 december

JEGYVÁSÁRLÁS

ADVENTI FÉNYHAJÓ 2014 - Budapest

A Fényvillamos mellett 2014-ben is elindul a Dunai attrakxió az Adventi Fényhajó!

December három adventi hétvégéjén várja a családokat az adventi hajójárat, ami fénybe borulva szeli a vizet vasárnap délutánonként, december 8-15-22-én. 

Az adventi hajóra három kikötési ponton lehet felszállni, a Jászai 2 kikötőben a Szent István parknál, a Lánchíd mellett a Vén Hajó Étteremnél és Délen az A38 hajónál.

A hajójárat 15:30-kor indul a Jászai 2 kikötőből aminek végállomása az A38 hajó (SÁRGA jegy), vagy 16:30-kor az A38 hajótól a Jászai 2 kikötőig (PIROS jegy), a fedélzetén pedig a világ karácsonyi szokásait ismerhetjük meg, készíthetünk karácsonyi díszeket a kreatív sarokban és énekelhetünk, táncolhatunk az interaktív program során.

Az adventi hajó kívül fényárba borult, így messziről díszíti a Dunát, belül pedig fűtött, maximális komfortot nyújtva a rajta utazóknak.

A program 2 éves kor alatt ingyenes.

Jegyárak: 1000 Ft

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top