Főoldal » Zenés színház » Tanulmány a nőkről

Tanulmány a nőkről


Helyszín: Madách Színház 1073 Budapest Erzsébet körút 31.
Dátum: 2014. áprilisától

Jegyvásárlás
Tanulmány a nőkről

Gyárfás Miklós forgatókönyve alapján Szabó Tamás ötletei nyomán a Madách Színházban színpadra alkalmazta Szente Vajk.

Tanulmány a nőkről musical comedy

Főszerepekben: Magyar Attila, Szerednyei Béla, Szulák Andrea, Simon Kornél, Polyák Lilla, Puskás Péter


Bemutató: 2014. április 19.


A 60-as évek egyik legsikeresebb filmjét és a 60-as évek nosztalgikus világát idézi meg a Madách Színház új musical-comedyje a Tanulmány a nőkről. A zenés komédiában olyan slágerek hangzanak fel, amit kortól függetlenül minden korosztály ismer, hiszen az egykori Táncdal fesztiválok befutói voltak ezek a dalok.

A Tanulmány a nőkről című előadásban olyan slágerek csendülnek fel újra mint Fenyvesi Gabi dala Ádám hol vagy?, Kovács Kati slágere a Nem leszek a játékszered, vagy éppen Szécsi Pál slágere a Gedeon bácsi, de elhangzik a Csinibaba filmből is ismert Élj vele boldogan című dal is.

A Tanulmány a nőkről színpadi zenés verzióját már több hazai színházban láthatta a közönség és mindenhol óriási sikert aratott.
A Madách Színházban 2014. április 19-től láthatja a közönség.

A Tanulmány a nőkről szereposztását még nem hirdették ki, de egy-egy színész már elárulta, hogy szerepet kapott a darabban. A zenés darabban láthatjuk így Simon Kornélt és Puskás Pétert is.


Jegyárak:

1 400 Ft, 2 500 Ft, 3 700 Ft, 4 400 Ft, 5 100 Ft, 5 700 Ft 


Powered by Interticket

Hogyan vásároljon?

Amennyiben az előadásra helyjegyek vannak, akkor választhat a helyek közül.

Kattintson arra a székre, ahová jegyet szeretne vásárolni!
  Szabad helyek
  Foglalt helyek
  Ön által választott helyek

Amennyiben kiválasztotta az Önnek megfelelő széket, kattintson a nézőtér alatt a "Kosárba" gombra! Ezt követően tudja kifizetni a jegyeket.

Hasznos információk:

E-Ticket információk
A vásárlás részletes menete