Főoldal > Zenés színház > Én, József Attila musical

Én, József Attila musical

Én, József Attila musical

Helyszín: Madách Színház
Dátum: Folyamatosan

JEGYVÁSÁRLÁS

Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston darabja 2010-ben a Madách Színház által kiírt musicalpályázaton keltette fel Szirtes Tamás figyelmét, az új magyar musical-ek születését támogató pályázat döntőjéből egyenes út vezetett a Madách Színház színpadáig.
Szirtes Tamás a következőket nyilatkozta a mű bemutatásának bejelentésekor: „A lenyűgöző téma mellett egyfajta ismeretterjesztő elhivatottság szólalt meg bennünk. Úgy gondolom, ma a fiatalok rendkívül kevés verset olvasnak, nagyon kevés irodalmat fogyasztanak, és nagyon kevesen ismerik József Attila verseit. A zene pedig egy katalizátor. Számtalanszor volt a színháztörténetben olyan, mikor egy mű a zene közvetítésével jutott el nagyon-nagyon sok emberhez."

A rendező Szirtes Tamás és a színészként már méltán elismert társrendező Szente Vajk, valamint a tehetséges fiatal szerzők Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston, József Attila sorsfordító szerelmeinek történeteit varázsolják színpadra.

JEGYVÁSÁRLÁS

A jobb felhasználói élmény érdekében az oldalon sütiket használunk.

Top