Főoldal » Színház » Gyulai Várszínház

Gyulai Várszínház


Helyszín: Gyulai Várszínház 5700 Gyula, Várkert-Kapusház
Dátum: Nyáron

Jegyvásárlás
Gyulai Várszínház

Elkészült a Gyulai Várszínház nyári 51. évadának előzetes programja. Shakespeare Fesztivál, XV. Körös-völgyi sokadalom, Népzenei Fesztivál, Blues Fesztivál, musicalek, tánc, zene, filmzene koncert és egyéb érdekességek várják Gyulán a szabadtéri színház nézőit.

Színházi vendégjátékok közül láthatják a tavalyi év legjobb színházi előadás díját elnyert, Ágota Kristóf: A nagy füzet című darabját a Forte Társulattól, ugyancsak ők adják elő Arany klasszikusát, a Toldit. A Beregszászi Színház egy történelmi tragigroteszket hoz el a fesztiválra Zelei Miklós: Zoltán újratemetve című darabját Vidnyánszky Attila rendezésében.

Lesz kortárs magyar felolvasó színház, mesedarab, a Bóbita, és bábelőadások. Erősnek ígérkeznek a zenés produkciók is. Gyulán is megnézheti a Vígszínház előadásában a Popfesztivál 40 című kedvelt zenés előadást Eszenyi Enikő rendezésében.

Filmslágereket
hallgathatnak meg a Filmharmonikusok koncertjén, ahol a legnépszerűbb melódiákból válogat a 70 tagú Budafoki Dohnányi Zenekar Hollerung Gábor vezetésével.

Megnézhetik az ExperiDance Esszencia című táncelőadását, amely az együttes legnépszerűbb előadásaiból készült best of válogatás. Rendeznek egy kiállítást a X. Shakespeare Fesztivál alkalmából.

170 éve született Munkácsy Mihály, akinek a gyulai egyéves tartózkodása alatt indult el a festői pályafutása, itt ismerkedett meg a festészet alapjaival Szamossy Elek tanítványaként. Ennek emlékére egy nagysikerű, új musicallel indul az évad a Munkácsy, a festőfejedelem címmel a tószínpadon a József Attila Színház vendégjátékában.

A Gyulai Várszínház ebben az évben is folytatja eddigi hagyományát: a legjobb előadásokat a legjobb előadóktól minden korosztálynak, nézői ízlésnek.

Az előadások mellett számtalan fesztivál is várja a nézőket!


Powered by Interticket

Hogyan vásároljon?

Amennyiben az előadásra helyjegyek vannak, akkor választhat a helyek közül.

Kattintson arra a székre, ahová jegyet szeretne vásárolni!
  Szabad helyek
  Foglalt helyek
  Ön által választott helyek

Amennyiben kiválasztotta az Önnek megfelelő széket, kattintson a nézőtér alatt a "Kosárba" gombra! Ezt követően tudja kifizetni a jegyeket.

Hasznos információk:

E-Ticket információk
A vásárlás részletes menete