Főoldal » Koncert » Celtic Woman koncert 2017

Celtic Woman koncert 2017


Helyszín: Papp László Sportaréna Budapest 1143 Budapest, Stefánia út 2
Dátum: 2017. 11. 10. ( péntek )

Jegyvásárlás
Celtic Woman koncert 2017

CELTIC WOMAN 2017

A Celtic Woman neve talán nem mindenkinek ismerős Magyarországon, pedig az eredetileg öt tagú csapat mögött igazán nagy múlt áll már. 2005 óta számos koncertet adtak már világszerte és az ír népdalok és a jól ismert slágerek milliókhoz jutottak el.

A Youtuben a legnagyobb sikerük az Amazing Grace című egyházi dal, amit az Úr irgalma végtelen címen ismer a magyar közönség. Ezt a videót több mnit 51 millióan nézték már meg a Youtuben, de TOP 10-ben szerepel a Pie Jesu vagy éppen a Josh Groben klasszikus a You Raise Me Up című dal, aminek a magyar feldolgozását az X-faktorban hallhattunk Mit ér egy hang címmel Kocsis Tibortól. Szintén a TOP 10-be került az Egyiptom hercege rajzfilm betétdala, amit eredetileg Whitney Houston és Maria Carey énekelt. A Broadway legjobbjaiból is válogattak, hiszen 2 milliós megtekintés felett jár a Nyomorultak musical legendás dalának feldolgozása az I dreamed a Dream is.

A 2017-ben Grammy díjra is jelölt Celtic Woman a 2016-ban megjelent új lemezével a Voices of Angels lemez bemuttó koncertjével 2017-ben Magyarországra érkezik. A Celtic Woman koncert 2017. november 10-én Budapsten a Papp László Sportarénában kerül megrendezésre. Jöjjön és hallgassa meg ÖNnis élőben a Celtic Woman azaz Susan McFadden, Mairead Carlin, Éabha McMahon, és Tara McNeil koncertjét.

Jegyárk / Szektorárak:

 


Powered by Interticket

Hogyan vásároljon?

Amennyiben az előadásra helyjegyek vannak, akkor választhat a helyek közül.

Kattintson arra a székre, ahová jegyet szeretne vásárolni!
  Szabad helyek
  Foglalt helyek
  Ön által választott helyek

Amennyiben kiválasztotta az Önnek megfelelő széket, kattintson a nézőtér alatt a "Kosárba" gombra! Ezt követően tudja kifizetni a jegyeket.

Hasznos információk:

E-Ticket információk
A vásárlás részletes menete